A katalánok trénere Luis Enriqeu szernit reális volt a 3-1 es eredmény és a német kapust sem hibáztatta hiszen nagyon nehéz dolga volt hiszen nagyon erős volt a lővés és a labda többször is irányt váltott.
Nyilatkozat:
„Nem változtat semmi sem a mentalitásunkon, támadni fogunk, és meg akarjuk nyerni a meccset a Madrigalban is. Az önbizalom megöl téged. Nagyon nehéz lesz a visszavágó, ám a célunk nem az, hogy gólt szerezzünk, hanem az, hogy megnyerjük a mérkőzést, és elhárítsunk bármiféle kockázatot, ami veszélyeztetheti a továbbjutásunkat. Nagyon komplikált összecsapás lesz.”
„Nagyon jó meccsen vagyunk túl, az eredmény jó, nem döntő jelentőségű, de jónak mondható. A kihagyott tizenegyes alapján joggal érezhetjük azt, hogy nagyobb lehetett volna a különbség. A látottak alapján többet érdemeltünk volna.”
„Ez a foci, az ellenfél is megmutatja a kvalitásait. Távolról próbálkoztak, nagyon erős lövés volt, ez a labda ráadásul sokszor irányt változtat, ezt tapasztaljuk az edzéseken is, így végül a kapuba jutott. A meccs végén bátrabbak lettek, és veszélyt tudtak teremteni a kapunk előtt, ezt kell majd tenniük a Madrigalban is, de mi is azon leszünk, hogy nyerjünk. Jó kis meccs lesz.”
„A 10 nappal ezelőtti mérkőzésünk miatt tisztában voltunk a párharc nehézségeivel. Támadásban nagyon komplett teljesítményt nyújtottunk, illetve a labdavesztés utáni azonnali letámadásban is remekeltünk. A Villarreal ezúttal sokkal védekezőbb felfogású volt, csakis a pozitív eredményt keresték. Próbáltuk csírájában elfojtani a kontráikat, megbontani őket a szélekről, a második vonalban érkezőket megjátszani, és jól presszionálni.”
„Leo végzi el a büntetőket, a második rúgó most Ney volt. A játékosok döntenek ebben, gondolom, hogy Neymar megkérte Messit, hogy engedje át neki ezúttal a lehetőséget. Én is voltam játékos, nagyon fontos, hogy önbizalommal futballozz. Az első számú rúgó Leo, ezt mindenki tudja.”
Nyilatkozat fordítása: eurobarca.hu